Ő is Móron született: Szolnoki Roland

Népszerű ajánlatok

(Szolnoki Roland – Fotó:Youtube)

Többször olvashattak oldalainkon olyan Móron (illetve a környékén) született, és/vagy itt élő emberekről, akik sokat tettek a városért, vagy tevékenységükkel öregbítették az Ezerjó hazájának hírnevét. Folytatjuk:

Pályafutása

Klubcsapatokban

2009-től a Videoton játékosa. Az első szezonjában az első csapatban csak magyar kupa, illetve ligakupa mérkőzésen játszott.

A Videoton II játékosaként hét másodosztályú bajnokin lépett pályára. Az elsőt 2009. augusztus 8-án , a BFC Siófok ellenében játszotta.

A 2010–11-es évadban is a tartalékoknál számoltak vele, ezúttal azonban tizenhét bajnokin szerepelt. A felnőttek között többször szerepelt a kispadon.

A 2011–12-es szezon előtt, július 7-én meghosszabbította szerződését a Videotonnal, további három évre.

A 2011–12-es Bajnokok-ligája selejtezőjében a Sturm Graz elleni idegenbeli mérkőzésen csereként volt nevezve, azonban nem lépett pályára. A bajnokságban a felnőttek között a Paksi FC ellen a 85. percben küldte pályára Paulo Sousa vezetőedző.

Ezek után ismét a második csapatban számítottak rá. A Győr II ellen gólpasszt adott Babos Barnabás-nak. Első felnőtt bajnoki pályára lépése után nyolc hónappal később ismét pályára lépett az első csapatban a Kaposvár ellen már kezdőként számítottak rá. A szezon során egyre több lehetőséget kapott. A szezont 13 NB 1-es mérkőzéssel zárta.

A 2012–13-as szezonban az Európa-liga selejtezőjében a Slovan Bratislava elleni első mérkőzésen még kispadon szerepelt, a visszavágón viszont már pályára lépett kezdőként. A KAA Gent ellen is kezdő volt, viszont a visszavágón csak a kispadon kapott helyet Sousától.

A bajnokságban az első fordulóban már rögtön kezdő volt, a Lombard Pápa elleni hazai mérkőzésen. A mérkőzés félidejében viszont lecserélték. Az Újpest FC ellen begyűjtötte második sárga lapját, így kiállította a bíró.

Eltiltását letöltve a Szombathelyi Haladás ellen tért vissza a pályára, de nem sokáig örülhetett, mivel a 76. percben szabálytalankodott és ismételten kiállították.2018 nyarán a Puskás Akadémia csapatához igazolt.

Válogatottban

Többszörös utánpótlás válogatott labdarúgó. A 2011-es U19-es Európa-bajnokság selejtezőjében egy gólt ért el.

A felnőtt válogatottba 2013. január 23-án kapott meghívót Egervári Sándor szövetségi kapitánytól, a 2013. február 6-án, a törökországi Belekben rendezendő Fehéroroszország elleni felkészülési mérkőzés kapcsán. A találkozón végül nem lépett pályára.

(forrás:wikipedia)

Azóta bemutatkozott a felnőtt válogatottban is, hisz 2015.június 5-én a Magyarország-Litvánia (4:0) barátságos mérkőzésen debütált – a szerk.

Többet tudhat meg róla itt:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szolnoki_Roland

Írj Te először kommentet "Ő is Móron született: Szolnoki Roland"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*