Egy mórikum: ismered, szereted? – Így készül a paprikás csirkeleves móriasan

Népszerű ajánlatok

(Fotó:Facebook/Öreg Prés Étterem)

Hagyományos móri étel a paprikás csirkeleves – ajánlatunk hozzá: száraz Móri Ezerjó.

Hozzávalók: (8 személyre)

1 közepes vöröshagyma

3 evőkanál olaj

1 evőkanál pirospaprika

1 konyhakész csirke

1 csapott evőkanál só

1-1 paprika és paradicsom

1-1 dl tejföl és tejszín

1 kiskanál liszt

1 kiskanál cseresznyepaprika-krém

a reszelt tésztához:

1 tojás

csipetnyi só

kb. 10 dkg liszt

Készítése:

A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk és az olajon üvegesre sütjük. A pirospaprikával meghintjük, 1 deci vizet öntünk rá, és 6-8 percig főzzük, míg zsírjára sül.

A csirkét 8 részre vágjuk: először hosszában kettéhasítjuk, majd levágjuk a szárnyát úgy, hogy egy kis mellrész is maradjon rajta, ezután lecsapjuk a combját, majd a forgónál kettéhasítjuk.

A húsdarabokat besózzuk, a paprikás hagymára dobjuk és kevergetve néhány perc alatt fehéredésig sütjük. Egy kevés vizet aláöntünk, lefedjük és kis lángon kb.

25 perc alatt félpuhára pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a karikákra szelt paprikát és paradicsomot, 1 liter vízzel fölöntjük és lefödve, kb. 25 perc alatt puhára főzzük. A tejfölt a tejszínnel meg a liszttel simára keverjük.

Egy kevés forró levest belemerünk, majd az egészet a levesbe öntjük. 2-3 percig forraljuk míg a leve kissé besűrűsödik.

Ha kell, sózzuk, a cseresznyepaprika-krémmel ízesítjük. A végén belefőzzük a reszelt tésztát is.

Ez úgy készül, hogy a tojásból csipetnyi sóval meg a liszttel kemény tésztát gyúrunk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük.

Írj Te először kommentet "Egy mórikum: ismered, szereted? – Így készül a paprikás csirkeleves móriasan"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*