/Takács Boglárka – Fotó:Nagy Pál/
Azon morfondíroztam a minap – mikor a Takács család otthonától az autóm felé ballagtam-, vajon egy leendő kontinens-, esetleg világelsővel beszélgettem egy órát? Eszembe jutott még, vajon hol tartana (eddigi kiemelkedő eredményei alapján!) az istenáldotta tehetséggel és szorgalommal megáldott lány, ha még hamarabb kerül profi egyesületbe…? Közben megismertem egy alig 17 éves fiatalt, akinek hatalmas szíve és lelke van.
Alig érkezett haza Mórra a Buenos Airesben megrendezett Ifjúsági Olimpiáról Takács Boglárka (aki – mint arról már értesülhettek híradásunkból is – negyedik helyezést ért el a 100 m-es női síkfutásban), amikor megkerestem. Azonnal igent mondott az interjúra, csak az időpont egyeztetése volt nehezebb: rendkívül elfoglalt ugyanis. De kezdjük az elején!
Rendkívül barátságosan fogadtak édesanyjával, és ezt az egész beszélgetés alatt éreztem. Meg azt is, hogy a sikeres versenyzéshez szükséges támogató háttér náluk megvan! Hamar előkerültek az eddig megszerzett díjak (érmek, serlegek), melyekből már most rengeteg van /lásd az alábbi képen!/.
Ezek kis részének segítségével idéztük fel Bogi – így becézik – eddigi pályafutását.
Takács Boglárka 2001. augusztus 28-án született Móron, azóta is itt él családjával. A Radnóti Miklós Általános Iskolában végzett, jelenleg a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium 11. osztályos tanulója. 2016. őszétől az ARAK (Alba Regia Atlétikai Klub) versenyzője. A hétvége kivételével minden nap tréningezik, kora reggel utazik iskolába, aztán edzés: “legkorábban este 7-8 órakor érek haza” – mondta kérdésemre.
Azt már édesanyja tette hozzá, hogy bizony az sem ritka, amikor este 9 óra után látják. Kiderült, hogy – mivel a felnőtt országos váltónak is tagja – így az ilyen versenyeket megelőző időszakban heti egyszer jár Budapestre váltóedzésre.
Hogy kezdődött a sportpályafutása? “Talán harmadikos lehettem, amikor teniszezni kezdtem. Nagy önbizalommal úgy gondoltam, én majd egyszer szépen megnyerem az olimpiát” – idézte fel nevetve. Aztán ez lassan elmaradt, mert inkább tömegsport jellege volt. Ő viszont már ekkor elhatározta: versenyezni akar! A különböző iskolai sportversenyek pedig jöttek sorban egymás után. “Ha kellett egy gyorsan futó emberke, benevezett az iskola a járási, megyei, stb. versenyekre, én meg örömmel mentem” – sorolta az érmeken szereplő sportágakat: ötpróba, foci, triatlon, távolugrás…
Aztán arról sztorizott, hogy – “kis alsós voltam, amikor a nyolcadikos fiúk hívtak versenyre, én pedig lefutottam őket”. – Érdeklődésemre kiderült, hogy a testnevelés órákon kívül külön edzésre nem járt, így érte el mindezt!
A fordulat akkor következett, amikor 2016. nyarán megyei diákolimpián futott Székesfehérváron, és győzött.
“Öt-hat edző vett körbe az ARAK-tól, versenyezzek náluk! Kb. egy hét múlva már le is igazoltak, és amikor elkezdtem a gimnáziumot, indultak az edzések is. A nevelőedzőm Halász Géza volt” Az első évben heti 2-3 alkalommal járt ide – mondta édesanyja.
Ennek mindössze két éve! Onnantól nem volt megállás. “Az első versenyemen – ami egyben öt ország részvételével zajló nemzetközi megmérettetés is volt – serdülőként képviseltem Magyarországot, és mindjárt érmet szereztem.”
Azóta sorra futja az egyre jobb időeredményeket, és futószalagon hozza az egyre szebb érmeket, egyre rangosabb versenyeken. Kérésemre csak az ideiekből sorolt “néhányat”, mutatva a medálokat:
“…Ezüstérmes lettem az Ifjúsági EB-n, a felnőtt magyar bajnokságon egyéniben és váltóban, aranyérmes a Magyar Fedettpályás Ifjúsági és Junior Bajnokságon, aranyérmes az Országos Diákolimpián, megdöntöttem az országos ifjúsági csúcsot női 100 m-en, ifjúsági országos bajnok lettem 100 m-en és 200 m-en, a fedettpályán pedig 60 m-en, 200 m-en és 4×200 m-en is a váltóban…”
Aztán rátértünk a 2018-as év legemlékezetesebb eseményére:
“A Buenos Aires-i Nyári Ifjúsági Olimpiára az Ifjúsági EB-n elért eredményemmel kvalifikáltam magam. Óriási élmény volt számomra, hogy a világ minden részéről találkozhattam sportolókkal, és megismerhettem a kultúrájukat. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. A sport mellett sok kulturális és szórakoztató programon is részt vettem. Nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettem, és átélhettem mindezt, életre szóló élmény volt! Megható dolgok is történtek, pl. amikor egy nigériai srác meglátta a tűzijátékot, szaltókat vetett örömében. Látszott, hogy – ami nekünk természetes – ő valószínűleg most lát ilyent először. Más: az egyes országok sportolói kitűzőket cserélgettek egymás között (én is sokat hoztam haza), láttam, hogy egy mozambiki lány sóvárogva nézte azokat: nekik ilyenre nem tellett. Odaadtam az enyémet, óriási boldogságot szereztem neki ezzel.”
Persze az atlétika volt ott is a legfontosabb. “Hajszálon múlt, hogy dobogóra kerüljek, de nem vagyok csalódott. Különösen, hogy az európai versenyzők között a legjobb lettem.”
Beszélgetésünk vége felé természetesen a jövőről szó esett: mint Boglárka elmondta, edzőjével, Varga Tamással azt a célt tűzték ki elsőként, hogy a Dél-Amerikában elért 11:45-ös időt 2019-ben hátszél nélkül érje el. “Ezt reálisnak is tartom. Amit eddig megjósolt nekem, eddig mindig bejött! Távolabbi cél a felnőtt csúcs megdöntése, ami 11:41 másodperc már 2004. óta. Jövőre egyébként a legfontosabb verseny a Junior Európa bajnokság lesz.”
Óhatatlanul szóba került a felnőtt olimpia. “Ez most a legnagyobb célom, amit kitűztem magam elé. Ott szeretnék lenni a 2020-as Tokiói Olimpián, és ott minél jobban szerepelni. Tagja vagyok az olimpiai B keretnek. Ráadásul ott van még az országos váltó, melynek tagjaként reális esélyünk van jó nemzetközi eredményekre.”
Gondolnák, hogy egy középiskolás diáknak már “B” terve is van? Takács Boglárkának – edzője, egyesülete és családja támogatásával – igen! Ezek pedig a 200 méteres síkfutás és a távolugrás is, mint opciók.
Szabadidő? Hétvégén jut idő a családra, meséli Boglárka. Ilyenkor mozi, színház, kirándulás is belefér, hisz szükség van a kikapcsolódásra. Na, persze versenyszezonban rövidül a hétvége. “De az élsport ezzel jár” – teszi hozzá teljes természetességgel a mosolygós, életvidám, közvetlen lány. Bogi rendkívül céltudatos – mondta az anyuka, aki láthatóan nagyon büszke gyermekére.
Azt már el is felejtettem megkérdezni, mikor jut ideje tanulásra, mert hisz abban sem vall szégyent. No, de majd legközelebb, egy újabb nagy sportsiker után!
Írj Te először kommentet "Buenos Airesből Tokióba? – Mór olimpiai reménységével, Takács Boglárkával beszélgettem"