96 km csodaszép helyeken: Gaja-patak a Bakonytól a Móri-árokon át Fehérvárig

Népszerű ajánlatok

(Gaja-patak a bakonynánai római fürdőnél – fotó:Nagy Pál)

Ez a kis patak – talán sokan nem is gondolnák – hosszú utat tesz meg a Magas-Bakonytól egészen Székesfehérvárig, közben gyönyörű helyeken halad keresztül. Ismerkedjünk meg vele kicsit jobban.

A Gaja-patak a Keleti-Bakony legfontosabb vízfolyása. Nagyesztergár mellett, Veim-pusztán ered, és 20 kilométeren át kelet felé folyik, majd Bodajknál délre fordul.

Vizével táplálja a Fehérvárcsurgói-víztározót és dél felé folytatja az útját. Moha alatt a Móri-vízzel, Székesfehérvár mellett pedig a Sárvízzel és a Séddel egyesülve a Nádor-csatorna viszi tovább a vizét a Dunába.

(Gaja-patak a bakonynánai római fürdőnél – fotó:Nagy Pál)

A pataknak régebben nagy gazdasági haszna volt, szinte minden, hozzá közel eső településen működött 3-4 malom.

A patak szinte végig gyönyörű, vadregényes tájon halad keresztül, két festői szépségű szurdokvölgye ismert, a bakonynánai Római-fürdő szurdoka, valamint a fehérvárcsurgói Gaja-völgy is, amely több km hosszan elnyúló szurdokvölgy.

Gaja-patak  a Gaja-völgyben–  fotó:Nagy Pál

Utóbbi most már egyre inkább turistaparadicsommá fejlődik.

A Fehérvárcsurgói-víztározó létesítése miatt a patak folyásirányát, medrét megváltoztatták.

A víztározó után a mesterséges mederben több zúgó található.

A víztározó alatti szakaszon nem ritka a 2 kg-os ponty sem.

Mellékvizei

A patakba torkollik a Malmi-patak, a Szápári-ér, a Súri-patak, a Fekete-berki-vízfolyás és a Velegi-vízfolyás.

A Gaja-patak vízgazdálkodási szempontból az Észak-Mezőföld és Keleti-Bakony Vízgyűjtő tervezési alegység működési területéhez tartozik

Jellemzõő halfajai

A Gaja-patak jellemző halfajai a következők:

kárász (Carassius carassius Nils.)

dévérkeszeg (Abramis brama L.)

fejes domolykó (Leuciscus leuciscus L.)

szélhajtó küsz (Alburnus alburnus L.)

ökle (Rhodeus sericeus amarus B.)

ponty (Cyprinus carpio L.)

csuka (Esox lucius L.)

sügér (Perca fluviatilis)

Sügér -fotó:wikipedia

Átlagos vízmélysége 40 cm. A vízfelszín nagy részét növényzet fedi. Horgászati lehetőség van.

A víz kezelője a Széchenyi Horgászegyesület. Vízhozama függ a csapadék mennyiségétől, hóolvadáskor, nagyobb esőzések idején az átlagos vízhozam a háromszorosára is növekedhet.

Hossza 96 km. Megyék: Veszprém megye, Fejér Megye.

Part menti települések

Felsőpere

Nagyesztergár

Bakonynána

Jásd

Bakonycsernye

Moha

Sárkeresztes

Átkelő a Gaja-völgyben – Forrás.wikipedia, fotó: Sztudva Gyöngyi

Írj Te először kommentet "96 km csodaszép helyeken: Gaja-patak a Bakonytól a Móri-árokon át Fehérvárig"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*