Mórról indult: Prof. Dr. Schindele Vendel

Népszerű ajánlatok

/Schindele Vendel – Sajtófotó/

“Wendel Schindele 1935-ben született Móron, sváb család gyermekeként. Korán elveszítette  szüleit, árva gyermekként a tatai kapucinusokhoz került.

A rendet azonban feloszlatták,  Székesfehérváron járt gimnáziumba. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatójaként  élte meg az 1956-os forradalmat, s nyomban lelkes hívévé vált, tevőlegesen részt vett a kommunizmus ellen folytatott szabadságharcban. Szerepe miatt a forradalom leverése után  üldözték, a felelősségre vonás elől az NSZK-ba menekült, ott telepedett le.

Stuttgartban  elvégezte az egyetemet, majd Münchenben tette át székhelyét.

– Ha nem disszidálok, Kádárék minimum lecsuknak, de lehet, hogy halálra ítéltek volna –  idézte fel egyszer e sorok írójának Schindele professzor távozásának körülményeit.

Fiatal  mérnökként ismerkedett meg Martin Winterkorn professzorral, akinek szülei zsámbéki svábok  voltak.

A magyar gyökerekkel rendelkező svábok Németország nyugati felén összetartottak –  emlékezett vissza a hatvanas évekre Wendel Schindele, akinek Winterkornnal való  találkozása életre szóló barátság kezdetét jelentette. Segítették, támogatták egymást  mindenben.

A hetvenes évek elején már hazaengedték az egykori disszidenseket.

Ekkor látogatott haza  először Schindele, s hozta jó barátját, Winterkornt is, akinek sokat mesélt a móri borok  jótékony hatásáról.

A borok mellett a gyökerek is vonzották őket Magyarországra, s mivel mérnökök voltak, egy-két céget is felkerestek. A nyolcvanas évek elején Winterkorn már az  Audi alkalmazásában állt, s Schindele professzorral együtt az első magyar céget Mórról az  Audi beszállítójává tették.

Ettől kezdve rendszeresen látogatott el a két jó barát Magyarországra.

A zsámbéki sváb  szülők révén magyar gyökerekkel rendelkező, de már Németországban született Martin  Winterkorn, és a móri születésű Wendel Schindele, aki életében sokszor hangsúlyozta,  Winterkornnak köszönheti Győr az Audit, s most a búcsúbeszédből megtudhattuk,  Schindelének is sokat köszönhet az ország. Winterkorn búcsúztató szavaiban azt mondta, olyan cégek magyarországi letelepedésében bábáskodott meghalt magyar barátja, mint az  Audi, a Bosch, a Continental vagy a Daimler.

A professzor legmagasabbra akkor jutott, amikor az amerikai ITT-nél elnök-vezérigazgató  lett. 1990-ig csak külföldön, a rendszerváltás után itthon is elismerték. Megkapta a  Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát, Móron pedig 2000-ben Pro  Urbe díjjal tüntették ki.

2009 óta Szentendrén élt, új magyar városának minden támogatást megadott. 2014-ben  Mecénás Díjat kapott Szentendrén.

A 79 éves korában meghalt, móri származású üzletembert, Wendel Schindele professzort  szülővárosában 2015. május 30-án helyezték végső nyugalomra.

Sírjánál a Volkswagen  konszern első embere, Martin Winterkorn búcsúztatta, s úgy fogalmazott, olyan cégek  magyarországi letelepedésében bábáskodott meghalt magyar barátja, mint az Audi, a Bosch,  a Continental vagy a Daimler.

Nyugodjon békében Schindele Professzor! Emlékét megőrizzük!”

A cikk szerzője Schindele Vendel professzor nagy tisztelője: Koloszár Tamás – fenti írást az ő hozzájárulásával vettük át.

A cikk forrása: www.autoszektor.hu

Prof. Dr. Schindele Vendelt  (aki 2015. május 26-án hunyt el, és május 30-án temették el szülővárosában)  Mór Város Önkormányzata saját halottjává nyilvánította – a szerk.

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Díszpolgári címet adományozott 2015. évben Prof. Dr. Schindele Vendel részére Mór város érdekében végzett kiemelkedően jelentős munkájáért, példamutató emberi magatartása elismeréseként posztumusz jelleggel – a szerk.

Írj Te először kommentet "Mórról indult: Prof. Dr. Schindele Vendel"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*