Ha a móri szőlőtermesztésről, borászkodásról beszélünk, nem hagyhatjuk ki az Ezerjót (a város zászlósborát) de ugyanígy szót kell ejtenünk a szőlőhegyekről, svábokról, a bécsi császári udvarról, kapucinusokról, a település fejlődéséről, a bornap eredetéről, sőt az 1848-as móri csatáról is.
Arról is érdemes gondolkodni, vajon mi a „Zifandler” és a „cilifán” …? Itt minden kiderül:
Ki mást idéznénk meg fenti témákban, mint Schwartz Alajost, Mór Pro Urbe díjas helytörténészét, minden móri Lojzi bácsiját?
Itt azt az előadását olvashatják, melyet a móri Cserhát-dűlői kereszt újraszentelésén 2011. május 29-én mondott el. Nagyon olvasmányos, ahogy mesél!
(Schwartz Alajos)
Íme:
“Tisztelt jelenlévők, kedves hallgatóim!
Örömmel teszek eleget Frey Szabolcs hegybíró kérésének, hogy az itt álló kereszt újraszentelésének ünnepén mondjak egy kis visszaemlékezést az Ezerjó hazájának, Mórnak szőlőtermesztéséről.
De mindjárt az elején meg is akadok. Biztos, hogy az Ezerjóról beszélünk? Ezzel a megnevezéssel a régi levéltári iratokban sehol sem találkozunk! Gyerekkoromban a sváb gazdák még Zifandlernek- a magyarok pedig cilifánnak mondták ezt a fajtát.
Valószínűnek tartom, hogy az Ausztriából idetelepült svábok hozták magukkal az óhazából e fajta szaporítóanyagát és vele a nevét is. Más vélemények szerint ősi magyar fajtáról van szó.
De hagyjuk a szakembereket a származásról és a névről vitatkozni, mi inkább foglalkozzunk azzal, hogy mennyi ideje van e környéken egyáltalán szőlőtermesztés?Bizony a történelemkönyvünkben messze előre kell lapoznunk, egészen Krisztus születése körüli időig, amikor is a Római Birodalom híres hadvezére, Július Cézár meghódította a mai Dunántúlt, és azt Pannónia néven a Birodalomhoz csatolta.
Az idetelepedő római polgárok egyebek mellett szőlővesszőket is hoztak magukkal, ezekkel ültették ki szőleiket. Sírjaikból a régészek sok szőlőmetsző kést, vagyis kacort hoztak napvilágra.Pannónia virágzásának a népvándorlás vihara vetett véget. Ennek utolsó hullámaként Árpád magyarjai érkeztek a Kárpát medencébe.
Mór környékét vezértársának Elődnek adta, tőle Szabolcs kapta. Utódai a csákok is felkarolták a szőlőtermesztést, ahogy azt Csák Miklós fennmaradt végrendelete igazolja, melyben Csákvár és Vajal falvait az ott lévő szőlőkkel együtt is fiaira hagyta.De vannak írásos emlékek a török időkből is: a borkilenced adótételei a magyar és török adószedők listáin is gyakran szerepelnek.
A török kiűzése után a gazdátlanná vált- a régi móri járással körülbelül azonos nagyságú Csókakői várbirtokot a császár eladásra kínálta. A vevő egy Hochburg János nevű meggazdagodott hadiszállító lett.
Az adás-vételi szerződésben Mór így említődik meg: “Azelőtt volt benne 34 lakott ház, most nincs több ötnél. Szőlejük elpusztult.” A móri szőlőtermesztés erről a nulla pontról indult.
Hochburg a háborútól megkímélt, túlnépesedett Ausztriába küldte toborzóembereit, ahonnan egyre nagyobb számban érkeztek ide földnélküli jobbágyok. Szorgalmas munkájukra támaszkodva a Hochburg fiúk, majd a lánytestvéreiket feleségül vevő Lamberg és Berényi grófok virágzó birtokot teremtettek, melynek része volt a szőlészet is.Hochburg özvegye ezalatt az idesereglő áttelepülők lelki ügyeivel foglalkozott: utasítására fiai a Bécsből idehozott kapucinusok számára templomot és kolostort építettek.
De kaptak az atyák a Vénhegy nyugati oldalán egy nagyobb szőlőskert telepítéséhez szükséges területet is, ahol ugyancsak a magukkal hozott vesszőkből szőlőt telepítettek.
(Vénhegy)
A zömmel Alsóausztria bortermelő vidékékeiről a “Weinviertel-s Mostviertel”-ből ideérkező, a szőlészethez jól értő jobbágyok folytatták a Vénhegy bozótjainak kiirtását és a szőlők telepítését.
Hogy az “Óhazában” milyen fejlett volt a szőlészet, azt bizonyítja, hogy Klosterneuburgi Ágoston rendi szerzetesek már akkor vezettek egy jó hírű szőlész-borász iskolát. Kikísérletezték, majd gyártani kezdték a máig is használt és róluk elnevezett “Klosterneuburgi” mustmérőt.Az 1715-ben összeírt 43 móri családfő között már két kádárt is találunk, számuk 1732-re már négyre emelkedett. Az utcák jegyzékében már szerepel egy Brandwein-Gasse vagyis Pálinkafőző utca, a dűlőutak között pedig található egy Borhordó út, melyen a jobbágyok a terjeszkedő szőlők termését Győrbe, Komáromba fuvarozták.
Mária Terézia 1758-ban megadta a népesdő falu számára a mezőváros-rangot. Pecsétjén az eke és búzakalász mellett a szőlőtőke és a kacor rajza is szerepel. A megalakult kádárcéh kiváltságlevelét a királynő 1763-ban hagyta jóvá.
A II. József idejében, -1784-ben készült katonai térképen szőlők rajza látható a Vénhegy mellett már a Szőkehegy és a Kecskehegy helyén is.
(Kecskehegy)
Utóbbin 1794-ben épült egy kis kápolna, melyet a Kapucinus kolostor Qvárdiánja a szőlőhegyek és szőlőmunkások védőszentjének Szent Orbán vértanú püspöknek tiszteletére szentelt fel.A gyorsan szaporodó lakosság földéhségének kielégítésére a földbirtokosok újabb és újabb területeket jelöltek ki szőlőtelepítés céljára.
Így került sor a mai Árki utca és az Antal hegy között az 1800-as évek elején egy nagyobb tábla felosztására, melyet a volt tulajdonosnő, Lamberg Teréz tiszteletére Terézszőlőknek vagy Teréziáknak nevezett. Mellette a Pohárhegy elnevezést kapta egy másik tábla, mert az igénylők neveit egy pohárból sorsolták ki.
A Hermáni-hegy azért kapta ezt a nevet, mert Hermann napján osztották ki, mellette a Márkushegy ugyanígy kapta az elnevezését. Ezt 1822-ben a Látóhegy és a Dávidhegy felparcellázása és kiültetése követte.
Ilyen hosszú előzmények után jutottunk el a Cserháthoz. A névadó cserfákat 1870-ben kivágva ezt is szőlővel kezdték teleültetni. Az ekkor felállított kőkereszt talapzatára egy kőfaragó ezt a feliratot véste:
“De, Andenken der Gründung dieses Weinberges vom Jahre 1870. Von J. Buder. Gott beschütz und segne es!”
Magyarul: E szőlőhegy alapításának emlékére 1870-ben J. Buder. Isten védd és áldd meg!.
Nem volt nagy területű. Közelsége miatt azonban közkedvelt volt. Több dűlőúton volt elérhető, melyek a dombot megkerülve vezették tovább a szomszédos”?Móri csatornához”, ahol malmok sorakoztak.
Továbbhaladva volt elérhető a Tímár-Tárnok és Tőrös puszta, valamint Nagyveleg, Balinka, Isztimér falvak. Ennek a szőlőterület gyarapodásnak két súlyos csapás vetett véget.
Az első éppen a Cserháthoz kapcsolódik. Az Amerikából Európába behurcolt gyökértetű, latin nevén a Filoxéra, Nyugat-Európa, majd Nyugat-Magyarország szőleit javarészt elpusztítva elérte a Móri borvidéket is.
1886 novemberében Grossinger István főszolgabíró jelentette a megye alispánjának: A cserháti szőlőkben a Phyloxera rovar fellépett!
(Filoxéra)
Európa szőlősgazdái szakemberek tudására támaszkodva többféle védekezési módot találtak ellene. Rájöttek, hogy a szénkéneg talajba fecskendezésével-ha nem is kiirtani, de legalább gyéríteni lehet a kártevőket.
A másik lehetőség, mivel az amerikai vadszőlőfajták gyökerének vastag kérgét a tetű nem tudja átszúrni, megkezdték az oltványok tömeges készítését.
Végül egy olcsóbb megoldás: a sok kvarchomokot tartalmazó talajokban a tetű nem tud megélni (a homok kristályok felsebzik puha bőrét).
Ekkor kezdődött meg a Mórtól észak felé eső homokos dombok: a Táborhegy, Örömhegy, Reményhegy, Koronahegy, Árpádhegy beültetése meggyökereztetett sima vesszővel. Ezzel az addigi szőlőterület a duplájára emelkedett és 1914-ben elérte a 2200 kat. holdnyi területet.
A csúcsról az út csak lefelé vezethet. Ennek fájdalmas stációival nem kívánom a mai szép ünnepet elrontani. A Trianoni béke utódállamai védővámokkal óvták saját bortermelőiket, a magyar borok exportja megakadt.
Az állam vezetőinek tanácsára a Móri hegyközség igyekezett a móri bort hazai vásárokon, kiállításokon bemutatva eladhatóvá tenni.
(Mór – Piactér anno)
Ekkor 1934-ben rendezték meg az első bornapot is, s ezt kisebb-nagyobb megszakításokkal mostanában is folytatják.
Szeretnék végül még a borértékesítés témáját is érinteni, hiszen jól tudjuk, hogy a bort nehéz megtermelni, de még nehezebb eladni.
Az országos gyakorlatnak megfelelően a jobbágyoknak joguk volt borfeleslegüket a község kocsmájában Szent Mihály napjától (szept. 29.) Szent György napjáig (ápr. 24.) kiméretni.
Talán felesleges mondanom, hogy a falu kocsmája az Ady Endre utcában állt. Hosszú huza-vona után II. József engedélyezte a termelőknek, hogy boraikat a háznál is árusíthatják. Aki erre engedélyt kapott, ezt egy zöld koszorú vagy egy bögre kifüggesztésével jelezte (Bögrecsárda).
Az uraságnak – és a kapucinusoknak- Pesten és Bécsben is volt italmérésük. Ide – és más osztrák városokba is a jobbágyok karavánba szerveződve szállították a bort.
Így jobban tudták egymást segíteni és rablóbandák támadása esetén a szekérről lekapott kaszával-villával meg tudták védeni értékes szállítmányukat.
Minden móri ember tudja, hogy a sok munkához erő is kell. Éppen ezért nem sajnálta magától a terített asztal örömeit – melyről persze nem hiányozhatott a bor sem. De nem sajnálta azt napszámosaitól, vendégeitől, a nála szállást kereső vándoroktól és a hozzá beszállásolt katonáktól sem.
(Móri csata – forrás:wikipedia)
Így az 1848. dec. 30-i móri csata előtt hozzá beszállásolt magyar katonákat is bőségesen ellátta étellel-itallal. Ez aztán másnap megbosszulta magát.
Tudjuk, hogy ez a fontos csata elveszett, amiért Perczel tábornok a huszárokat okolta.
Nagyanyámtól hallottam ennek alátámasztását: a huszárok részegen indultak a csatába.
A szabadságharc sok véráldozata azonban nem volt hiábavaló. A feudális rend megdőlt. A földesurak hatalmát az állam vette át. 1850-ben az egész országban megalakultak a Községi Hivatalok.
Mór népe Frey Jánost választotta meg bírónak, a megye pedig Buder Józsefet jelölte jegyzőnek, mindketten 40 éven át viselték tisztségüket, a Cserhát kiültetésének idejében is.
Biztosra vehetjük, hogy Buder jegyző (másutt Buderer-alakban szerepel) Frey bíróval egyetértésben utalta ki ennek a kőkeresztnek a költségeit a község pénztárából-vagy az itteni szőlőtulajdonosok adták össze az árát.
Mint ahogy nemrég is ők irtották ki a közelmúltban az itt terjeszkedő bozótot és állították helyre a megsérült keresztet. Köszönet és dicséret illeti őket!
Búcsúzóul én sem tudok szebb kívánságot megfogalmazni, csak megismételni a közel másfél évszázaddal ezelőtt élt kőfaragómester kívánságát: Isten, védd és áldd meg a móri szőlőhegyeket?
Adj erőt, egészséget az itt munkálkodóknak, kívánok nekik jó termést, boraiknak sok aranyérmet. És a régi magyar köszöntéssel: Bort, búzát, békességet!
Köszönöm figyelmüket és türelmüket!”
(forrás:moriborvidek.com)
(Ezerjó)
Írj kommentet