Pintér Balázs móri szobrász alkotását avatták hétvégén: Képgaléria

Népszerű ajánlatok

/A képen Pintér Balázs és alkotása – Fotó:OKK Fehérvár/

Születésének 140. évfordulóján egy Bory Jenőről készült dombormű került ki vasárnap a Halász-kastély kerítésére. Két éve született meg annak a küldetésnek az ötlete, hogy egy emlékfalon kapjanak helyet Fejér megye jeles személyiségei.

A kápolnásnyéki Halász-kastély kerítése – főleg a második világháború idején – sok viszontagságot megélt, ez választotta el az ellenséges csapatokat egymástól a térségben zajlott közelharcok idején. Az épület felújításával új korszak kezdődött: kiállításoknak, rendezvénynek ad otthont a kastély, a kerítés pedig egy emlékfal lett.

Fekete János író, Fejér megye egykori főjegyzője, Prohászka Ottokár püspök és Sipos Gyula, a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezred parancsnoka után vasárnap immár a negyedik alkotást avatták a Halász-kastély kerítésén. Bory Jenőről – születésének 140. évfordulójára – Pintér Balázs szobrászművész készítette a nagyon kifejező, a jelenlévő családtagok szerint is a Mester jellegzetes vonásait megörökítő domborművet.

Székesfehérvár ezer szállal kötődik a Velencei-tóhoz, és a tókörnyék is a városhoz. Emiatt is üdvözölte az emlékfal küldetését dr. Cser-Palkovics András. A polgármester emellett felidézte Bory Jenő tevékeny alkotói életpályáját és a Bory-vár megépítését, amelyet a leszármazottak értőn ápolnak és őriznek.

„Székesfehérvárra sok jelzőt tudunk említeni, ami egy több mint ezeréves város esetében ez így is van rendjén. Számos jeles személyiség alkotott a városhoz kötődően, éppen ezért ebben önálló fejezetet kapni nagyon nehéz – Bory Jenőnek mégis sikerült. Róla önálló fejezetben kell megemlékeznünk, amikor Székesfehérvárról beszélünk. A városban járva számos emléket láthatunk tőle, a legkiemelkedőbb pedig a Bory-vár, ami az emberi kapcsolatok fontosságát mutatja, és ami a város egyik jelképe.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András, aki az egykor Szarajevóban állt Bory-alkotás kapcsán azt is bejelentette, hogy egy ottani nagykövetségi megkeresés érkezett a szobor esetleges helyreállítása kapcsán.

L. Simon László országgyűlési képviselő, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, dr. Kazai Viktor, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Pintér Balázs szobrászművész a Bory-család képviselőinek jelenlétében avatták a Mesterről készült domborművet.

Forrás:OKK Fehérvár

Az avatón Nagy Benedek móri szobrászművész is részt vett /a képen középen/. Pintér Balázs az ő veje.

 

Fotók:OKK Fehérvár

 

Bory Jenőnek egyébként Móron is van köztéri alkotása, az 1. világháborús emlékmű – a szerk.

Írj Te először kommentet "Pintér Balázs móri szobrász alkotását avatták hétvégén: Képgaléria"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*