Újra remekelt a 6 és fél éves móri motoros palánta

Népszerű ajánlatok

Épp egy hete olvashattak újra a mindössze 6 és fél éves móri motoros, Kovács Brayen Dominik versenyzéséről.

Azóta újra rajthoz állt, most már hazai pályán – tudtuk meg édesanyjától, Kiss Henriettától, aki elmondta:

“Vasárnap Veszprémvarsányban volt az Országos Congen kupasorozat. Előtte este esett az eső, jól feláztatta a pályát, így a nagyokkal kezdték a szabadedzést.

Amikor az ifjú titánok jöttek, már nagyon jó volt a pálya, a nap is kisütött. Brayen nagyon szépen elhozta az első futamban a rajtot is. Itt első lett.

A második futamban  belement egy mély nyomba, és eldőlt. Az első már fent volt a dombtetőn, Brayen utána ment, utolérte, megelőzte. Hatalmasat csatázott, nem adta fel, mindenki a két gyermeket nézte.

Övé volt az első hely, mikor a cél előtt pár méterrel sajnos visszavette a gázt, így a 2. helyen ért célba. Nagyon sokan odamentek hozzá gratulálni, hogy ilyet még nem láttak: ez a kisember úgy harcolt, mint a nagyok.”

Kiss Henrietta hozzátette, hogy hétvégén Foktőn lesz az Országos Bajnokság, melyre Brayen sokat készül édesapjával. Ezúton is köszönik szponzoraiknak a támogatást, mindenki másnak a szurkolást!”

Írj Te először kommentet "Újra remekelt a 6 és fél éves móri motoros palánta"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*