Dupla futamgyőzelmet aratott az ifjú móri motorversenyző

Népszerű ajánlatok

/Fotó:Kovács Gábor/

Hónapokkal ezelőtt adtunk hírt utoljára a  kis móri motoros, Kovács Brayen Dominik eredményeiről.

Augusztus 25-én vasárnap Zombán tartották a Dél Kupát.  Mint édesapjától, Kovács Gábortól megtudtuk, úgy gondolták, elviszik Brayent edzeni egy nagyot (eddig nem ezen a Dél Kupán indult).  De ha oda szeretne menni, ahol van verseny –  akkor ő indul – tette hozzá.

Brayen dupla futam győzelemmel az 1. helyen végzett.

A büszke apuka a nyári felkészülésről is tájékoztatott, ezeket mondta:

“Bryan nyáron motoros táborban is volt 5 napot a csapatával Ácson és Monoron, amit ifj Kerner László edző tartott. Le a kalappal az Ácsi Motoracing Team előtt, mert pálya olyan volt, aminek lennie kell. Étkezést, ellátást is biztosítottak nekik.  Köszönet Piskóta Kávéháznak (Ibolya és Jani még medencét is vittek ki a gyerekeknek). Edzés után ott is, és a Dunán is tudtak fürdeni.”

A továbbiakról is beszélt:

“Most készülünk az Országos Bajnokságra, amit Brayen vezet 50 ccm mini kategóriában.  Az edzéseken viszont 65 ccm motorral megy. Lesznek további versenyei is egészen októberig.”

Köszönjük az összes szponzorunknak a támogatást, valamint mindenkinek, aki szurkol neki.”

Fotó: Kiss Henrietta.és ifj Kerner László

Írj Te először kommentet "Dupla futamgyőzelmet aratott az ifjú móri motorversenyző"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*