Mórról indult: Hekl Krisztina

Népszerű ajánlatok

(Hekl Krisztina – Fotó:Kalló Iván)

Többször olvashattak oldalainkon olyan Móron (illetve a környékén) született, és/vagy itt élő emberekről, akik sokat tettek a városért, vagy tevékenységükkel öregbítették az Ezerjó hazájának hírnevét. Folytatjuk:

Hekl Krisztina (Mór, 1976. március 17. -) magyar író, költő.

Életpályája

1994-ben érettségizett a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium német nyelvű tagozatán, majd a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Karának (most Dunaújvárosi Egyetem) mérnök-tanári szakán, műszaki informatika szakirányon, angol nyelven folytatott tanulmányokat.

Mérnöki és tanári diplomáját 1999-ben kapta meg. Többek között az Ambroozia, a Holdkatlan, az Irodalmi Jelen, a Nyugat Plusz, a Spanyolnátha, a Szőrös kő és a Vörös Postakocsi szerzője.

Első kötete Szabadulójáték címmel jelent meg az Ambroobook Kiadó gondozásában 2016-ban. Második novelláskötetét A legjobb sehol címmel, 2019-ben adta ki a Parnasszus Könyvek. A második kötetből készült Tranzit, avagy: Reptéri dekameron című színdarabot 2019-ben mutatták be.

A két kötet válogatott novelláiból két hangoskönyv is készült, melyeket a Playground Records Kiadó jelentetett meg 2017-ben, illetve 2019-ben.

2020 óta a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti folyóirat próza rovatvezetője.

A Magyar Írószövetség tagja.

 

Szépirodalmi publikációi

Ezekről és másról IDE kattintva olvashat:

Írj Te először kommentet "Mórról indult: Hekl Krisztina"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*